Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

A laptopok egyik legnagyobb előnye, hogy hordozható mivoltuk által szinte bárhová magunkkal vihetjük őket. Ennek egyik alapfeltétel azonban, hogy a laptop akkumulátora rendelkezzen a megfelelő töltöttségi szinttel. Utazás közben laptopozva azonban könnyen kerülhetünk energia szűkébe. Ezt kivédendő összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az autós laptop töltésről és milyen opcióink vannak erre.
Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

Laptop energiaellátása autóban utazva

Amennyiben autópályán utazunk, akkor már maga a megállás is problémát okozhat, nem hogy maga a laptop töltése. Ilyen esetekben, főképp ha sürgős dolgunk lenne laptopunkon, akkor a megfelelő energiaszint biztosítása kiemelt fontosságúvá válhat. Ennek orvoslására alapvetően két opció közül választhatunk, vagy plusz akkumulátort viszünk magunkkal az útra, vagy beszerzünk egy autós laptop töltőt.

Plusz energiatároló cipelése

A plusz akkumulátor beszerzése több okból is jónak tűnhet. Egy másik akkumulátorral ugyanis azt a problémát is megelőzhetjük, hogy a gép energiatárolója valami okból meghibásodna. Ilyenkor, vagy ha épp kifogyna az energia csak ki kell cserélnünk a laptop akkumulátorát és már folytathatjuk is a munkát.

Ennek a megoldásnak azonban meg van az az árnyoldala, hogy nem minden esetben használhatjuk. A laptopok egyes típusait ugyanis beépített akkumulátorokkal szerelik, így csak a burkolat bontásával lehet őket cserélni. Emiatt a plusz akksi ötletét többnyire csak azok választják, akiknek az akksija könnyedén cserélhető.

Autós laptop töltő

Az előzőnél egy jóval kedvezőbb megoldás lehet, hogy ha autós laptop töltő webáruházból választva kiküszöböljük az akksi csere és az energiahiány problematikáját. Persze ennek a megoldásnak is van pár árnyoldala a töltő kiválasztása terén. Azonban a helyes autós laptop töltő kiválasztása nem egy bonyolult feladat, csak tudnunk kell mire is érdemes figyelni. Ezen a téren az első és legfontosabb tanács, hogy minden esetben, kivétel nélkül olyan teljesítményű töltőt használjunk, amit a gyártó ajánl a géphez.

A géphez kapott eredeti töltő ezen a téren sokat tud segíteni, hiszen az azon olvasható adatok alapján választott töltő, jó eséllyel megfelelhet az elvárásoknak. Amennyiben a töltőről lekopott volna ez a fontos infó, akkor az összes laptop alján vagy az akkumulátor alatt is fel vannak tüntetve a teljesítményre vonatkozó adatok. Ezek a legfontosabb adatok a:

· töltő feszültsége (V betűvel jelölve),

· töltő áramerőssége (A betűvel jelölve),

· töltő teljesítménye (W betűvel jelölve).

Ebből a három információból a legtöbb szinte biztosan szerepel majd a töltőn így már csak egy fontos dologra kell figyelni töltő választás során.

A gyártók ugyanis amellett, hogy különböző töltő átmérőjű, alakú és formájú töltő csatlakozókat használnak, sokszor még házon belül is különböző csatlakozókat alkalmaznak az egyes gépcsaládba tartozó hordozható gépekhez, vagy épp a régi és új típusokhoz.

Sőt mi több olyan is előfordulhat, hogy az adott gépet több fajta felszereltséggel is kiadták, amihez így különböző teljesítményű töltők tartozhatnak. Ezért megeshet az is, hogyha rákeresünk a laptopunkra, akkor kettő, vagy akár három különböző teljesítményű töltő közül is válogathatunk.

Összegezve

Egy autós laptoptöltő esetében tehát érdemes odafigyelni pár dologra, hogy megtalálhassuk a tökéletes megoldást. Azonban h ez sikerül, akkor azzal akár utazás közben is zökkenőmentessé válhat a laptopunk energiaellátása. Ez pedig mondanunk sem kell egy üzleti út, vagy hosszabb családi kirándulás alkalmával akár aranyat is érhet számunkra és családunk számára is.

Kapcsolódó cikkek

Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

Mit érdemes tudni az autós laptop töltésről?

Összegyűjtöttük, hogy mik az opciók az utazás közbeni laptopozáshoz és az is kiderül mit érdemes tudni az autós laptop töltésről.

Igazságok az Apple termékekről

Igazságok az Apple termékekről

Kíváncsi vagy a valódi igazságra az Apple termékekkel kapcsolatban? Akkor ezt a cikket neked írtuk. Tudja meg mindent az almás gyártó által forgalmazott cikkekről!