Vadászati hagyományok és rituálék

A vadászat a túlélés és a társadalmi kötődés alapvető része lehet, de a gyakorlat veszélyes is lehet. A vadászoknak a tisztelet, az ügyesség és a türelem kombinációját kell alkalmazniuk, amikor a vadonba mennek.
Hagyományok és rituálék
Európában a vadászati hagyományok és rituálék a vadászok azon ígéretén alapulnak, hogy a vadászok a legnagyobb tisztelettel viselkednek az általuk elejtett vad és az őket körülvevő természet iránt. Ez a tisztelet kiterjed a magánéletükre és a többi emberrel való kapcsolatukra is.
Egyes vadászok még büszkék is arra, hogy megőrzik és gyakorolják őseik életmódját. Jó dolog, hogy a mai vadászok büszkék lehetnek örökségükre, és az is nagy megnyugvást jelent, hogy a régi szokások Európa számos részén még mindig élnek és jól tartják magukat.
A legfontosabb európai vadászati rituálék közé tartozik az úrvacsoraosztás. Ez az áldozás a vadász első erkölcsi és etikai kötelezettségvállalása arra, hogy a vadon élő állatok és a természet iránti tiszteletet tanúsítja.
A vadászok ezt az elkötelezettséget egész évben, nem csak a vadászati szezonban, napi szinten teszik.
Egyes európai országokban a vadászok vallási meggyőződése fontos tényező a vadászati hagyományok és rituálék megőrzésében. Az istenekhez és az ősökhöz imádkoznak, segítségüket és áldásukat kérve, amikor a terepen vadásznak.
Az állat elejtése után áldozatot mutatnak be az isteneknek, általában a húst és a bőrt is beleértve. Az istenektől bocsánatot is kérnek, amikor állatot ölnek.
Amikor egy szarvast ölnek meg, az indián vadászok néha a nyelvét áldozatként a tűzbe dobják. A nyelv különleges jelentőséggel bír számukra, mivel azt mondják, hogy elűzi a gonosz szellemeket és megvédi a családot.
Egyes vadászok a belsőségek egy darabját is a tűzbe dobják. Úgy tartják, hogy a belsőségek elűzik a gonoszt és megvédik a családot, valamint fehérjét is biztosítanak.
Egy másik népszerű indián rituálé a "hajtás". Ezen a szertartáson a vadász egy V alakú fa csúcsára hajtja a szarvast, ahol több más vadász is vár rájuk. Ezután olyan helyre hajtják a szarvast, ahonnan könnyen vissza tudják vinni a táborba.
Vannak más, a vadászok egyéni kultúrájára jellemző rítusok is, amelyek vagy a sikeres vadászat jelei, vagy a vadászat balszerencséjére figyelmeztető jelek. A rítusok lehetnek egyszerűek vagy bonyolultak, és a helyi istenhez való imádkozástól kezdve az állat szellemének lecsendesítéséig mindent tartalmazhatnak, miután megölték azt.
Fontosságuk ellenére nem sok kutatás foglalkozik az őslakos csoportok sajátos vadászati rítusainak elemzésével. Az egyik legjelentősebb a Marianne Gabriel és Daniele Dehouve által végzett kutatás.